Erasmus

Erasmus-mobilitás

A Francia Tanszék több francia egyetemmel áll hosszú ideje Erasmus-kapcsolatban. Ennek köszönhetően hallgatóink mintegy 30%-a legalább egy félévet külföldön tölt tanulmányai során. A külföldön teljesített kurzusok döntő többsége beszámítható itthon, így a diploma megszerzése sem csúszik.

Erasmus-mobilitásra az az alapszakos (BA), mesterszakos (MA) és osztatlan tanárszakos hallgató jelentkezhet, aki legalább két lezárt félévvel rendelkezik.  A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Mobilitási Irodája minden év februárjában és pótlólagosan a nyár végén teszi közzé a pályázati feltételeket. A pályázás – igen egyszerűen – elektronikus úton történik, on-line űrlap, életrajz és motivációs levél beküldésével. A mobilitás időtartama általában 5 hónap (egy egyetemi félév), amely egy alkalommal hosszabbítható, így a szerencsés hallgató akár egy egész tanévet is francia nyelvterületen tölthet, miközben tanulmányi előmenetele itthon is biztosított.

Kinek ajánljuk az Erasmust?
  • Mindenkinek, aki kíváncsi arra, milyen Franciaországban egyetemistának enni;
  • aki az itthon megszerezhető ismeretek mellé még valami pluszt szeretne;
  • aki szeretné közelebbről megismerni azt a kultúrát, amelynek nyelvét már jó ideje tanulja.

Az Erasmus-mobilitás kiváló kommunikációs gyakorlóterep annak, aki minden helyzetben elboldogul – de annak is, aki úgy érzi, itt az ideje, hogy egy kicsit a saját lábára álljon.

Az osztatlan tanárszakosok mindkét szakjuk tanszékén pályázhatnak Erasmus-mobilitásra. Ám fontos tudni, hogy az összefüggő tanítási gyakorlat (a képzés utolsó éve) nem végezhető külföldön! A jelentkezésnél érdemes azt is átgondolni, hogy a másik szakon milyen teljesítések várhatók.

A Francia Tanszék, a mobilitás ösztönzése és elősegítése érdekében kedvezményes tanulmányi renddel segíti a kiutazó hallgatókat. A kedvezményes tanulmányi rend kérvényezésére vonatkozó ügyintézés azonban a kiutazó mindenkori feladata és felelőssége.

Erasmus-ügyekben bővebb tájékoztatást tud nyújtani:

 

 

A SZTE francia partnerintézményei:

 

F ANGERS01                 Université d’Angers

F ANGERS04                 Université Catholique de l’Ouest, Angers

F ANGERS08                 Groupe École Superieure d’Agriculture d’Angers

F BESANCO01              Université de Franche-Comté

F BORDEAU03             Université Bordeaux Montaigne

F BORDEAU41             Université Montesquieu Bordeaux IV

F BREST01                     Université de Bretagne Occidentale

F CHAMBER01             Université de Savoie

F CHOLET07                 ESIAME, Ecole Supérieure Pour L’innovation Et L’action Vers Les Métiers De L’entreprise

F CLERMON02             Université Blaise Pascal – Clermont-Ferrand II

F CORTE01                    Universita di Corsica Pasquale Paoli

F DIJON31                     AgroSup Dijon

F LE-HAVR04               École de Management de Normandie

F LILLE02                      Université Lille 2 Droit et Santé

F LILLE11                      Université Catholique de Lille

F LIMOGES01               Université de Limoges

F LYON03                      Université Jean Moulin Lyon III

F LYON10                      Université Catholique de Lyon

F LYON103                    Ecole Normale Supérieure de Lyon

F MARSEIL11               École Centrale Marseille

F MONTPEL01              Université Montpellier I

F MONTPEL02              Université Montpellier 2

F MONTPEL03              Université Paul Valéry – Montpellier III

F MONTPEL54              Université de Montpellier

F NANCY43                   Université de Lorraine

F NANTES01                 Université de Nantes

F NICE01                        Université de Nice Sophia Antipolis

F NOISY02                     Ecole Supérieure d’Ingénieurs en Electrotechnique et Electronique (ESIEE)

F ORLEANS01              Université d’Orléans

F PARIS001                    Université Paris 1 – Panthéon Sorbonne

F PARIS004                    Université de Paris IV – Sorbonne

F PARIS008                    Université Paris 8 Vincennes – Saint Denis

F PARIS010                    Université de Paris-Nanterre (Paris X)

F PARIS011                    Université Paris-Sud XI

F PARIS054                    École Pratique des Hautes Etudes (EPHE)

F PARIS092                    École nationale des Chartes

F PARIS178                    Institut Nationale des Langues et Civilisations Orientales

F PARIS225                    Université de Marne la Vallée

F RENNES01                 Université de Rennes I

F RENNES49                 École Européenne Supérieure d’Art de Bretagne

F ROUEN01                   Université de Rouen

F STRASBO48               Université de Strasbourg

F TOULOUS09              Institut Catholique de Toulouse